Középkori Templomok Útja


Vetés, református templom

A XIII. század óta oklevelesen adatolt kétezer lelkes Szatmár megyei falu a megyeszékhely, Szatmárnémeti és Csenger között az országhatárhoz lapulva, az Ecsedi-láp keleti szélén fekszik. A XIII. század elején Kaplony nembeli Kristóf comes a nagyváradi Szent István (premontrei) egyháznak hagyta a települést, majd V. István 1265-ben Simon comesnek, a Vetési család ősének ajándékozta. Pétert és Endus fiait 1312-ben iktatták itt be az őket megillető örökrészekbe. 1364-ben is a Vetésiek osztoznak rajta, s birtokosai maradnak a XIX. század elejéig. A XVIII-XIX. századra már azonban a családnak leányágon több tucat rokoni ága és birtokostársa van.

Vetés lakossága viszonylag korán, még 1545 előtt tért át protestáns vallásra, 1570 körül pedig a lutheri irányzat helyét átvette a kálvini. A szatmári egyházmegyébe tagozódott egyházközsége a következő századok során a Kökényesdi, Iváncsy és Vetési családok pártfogása alatt fejlődött.

A Szent Miklós tiszteletére felszentelt középkori templom első közvetett írásos említése a pápai tizedjegyzékben található: 1333-ban Kozma, 1334-ben pedig Miklós nevű papja tűnik fel. Kegyúri jogokkal kapcsolatban is többször szó esik róla a 14. században. Az innen elszármazó Vetési Albert későbbi veszprémi püspök 1455-ben nyert búcsújogot a pápától Vetés egyháza számára. A település a XIV. században többször is helyet adott bírói és nádori közgyűléseknek, a Kaplony nemzetséghez tartozó, ám magát a faluról elnevező Vetési család pedig 1458-ban kapott a királytól rév és vámszedői jogot a Szamoson.

A téglából emelt középkori templom ötszintes tornyát a téglalap alaprajzú hajóval valamint a nyolcszögzáródású szentéllyel együtt támpillérek erősítik minden oldalról. A szentély északi falához a középkorban sekrestye is tartozott, erre a kiugró falsík és az itteni támpillér helyzete is utalt, illetve az újonnan előkerült kapu.

A templom neogótikus átépítése előttről értékes rajz és metszetanyag maradt ránk a XIX. század második feléből. Schultz Ferenc építész és Rómer Flóris, a magyar régészet úttörője örökítette meg a templom több, azóta eltűnt részletét. A templomtorony köntöse is neogótikus lett, ám középkori eredetét a belsejében befalazott résablakok illetve kettős, csúcsíves ablakok igazolják. A rajzok tanúsága szerint különösen érdekes volt a lépcsős béllettel és vállpárkánnyal kialakított, csúcsíves, háromszögű oromzattal lezárt nyugati kapuzat, melyet a XIV. század első felére kelteznek. A templomhajó és a szentély csúcsíves ablakai szintén középkoriak, csupán mérműveiket tördelték ki valamikor az újkorban. A déli oldalon is nyílt egykor kapu, ezt utóbb befalazták. Fölötte magasan, a főpárkány alatt háromszögű címerpajzs található, benne faágon ülő, szárnyát felemelő madárral és a Vetési Albertre utaló A V monogrammal.  

A templomhajóba a torony alatti csúcsíves ajtón keresztül lehet belépni. A belső tér részben még őrzi középkori jegyeit, szentélyét kétszakaszos keresztboltozat fedi és félköríves lezárású diadalív választja el a hajótól. A félhengeres pillérekről induló bordák egyszerű, díszítetlen zárókőben egyesülnek, a pillérek konzoljain egyszerű növényi ornamentika látható. A hajó kazettás mennyezete 1794-ben készült, egy tűzvészt követő helyreállítás során, retrospektív felirata szerint a templomot 1325-ben fundálták volna.  

A templom 2014-ben történt felújítása alkalmával került elő a szentély északi falában egy eredetileg csinos, fiatornyos záródású, boltozott fülkéjű szentségtartó és a csúcsíves sekrestyekapu. Ugyanekkor derült ki, hogy a szentély délnyugati sarkába kívülről nyílt egy másik bejárat is, míg a hajó délkeleti sarkában egy mellékoltárra utaló, szegmensíves fülke.

Az eredeti kapuitól megfosztott, de a középkori állapotát jól őrző szentélyével és a gótikára visszautaló díszítésű tornyával a templom büszkén uralja a szatmári települést.