Középkori Templomok Útja


Csomaköz, református templom

A Nagykárolytól délnyugatra fekvő  Csomaköz középkori református temploma teljes felépítményében kora Anjou-kori, ettől különösen érdekes és értékes. A település első írásos említése 1298-ból való, a Gutkeled nemzetség tulajdonából ekkor került át a Kaplony nemből való Ördög Simon és családja birtokába. A 14. századi leszármazottak fel is veszik a Csomaközi nevet és birtokközpontot létesítenek a településen. Jelentősebb birtokokkal a még a Károlyi, a Vetési és a Bagosi család rendelkezett a településen. A reformáció és a hódoltság idején, a 16. és 17. században Csomaköz birtokosai nem változtak. A Csomaközi családnak 1768-ban fiúágon magva szakadt, így leányágon szoboszlai Mészáros János huszárkapitány kapta meg a birtokot, aki 1789-től tábornoki rangban, ’94-től pedig bárói cím birtokosaként az osztrák császári hadsereg legendás hírű hadvezére volt. Ő Csomaközön élt és a templom kriptájában nyugszik. Leánya a széki Teleki családba házasodott, tőle született a politikus Teleki László, a 48/49-es szabadságharc egyik legfontosabb alakja.

            Csomaköz egykor katolikus középkori temploma az 1330-40-es években épülhetett. A falu nem szerepel a pápai tizedjegyzékekben, ám 1349-ben már feltűnik Miklós nevű papja, aki egyúttal szatmári alesperes is volt, Márton nevű plébánosáról 1462-ből, templomának Mindenszentek titulusáról pedig 1548-ból van adatunk.

            A falu lakossága földesuraival együtt a 16. század derekán, az 1550-es években csatlakozhatott a protestáns hitújításhoz, a csomaközi református egyházközség rövidesen a Középszolnoki Egyházmegyébe tagozódott. A 19. század során stagnáló lélekszámú kicsiny gyülekezet a századfordulótól folyamatosan apadt, az elhalás és a kivándorlás következtében a csomaközi egyházközség napjainkra gyakorlatilag megszűnt.

A 2013-ban végzett régészeti és épületkutatások nyomán feltárult a templom építéstörténete is. Csomaköz jó példája annak a Szatmár vármegyében az Árpád kor végétől a XIV. század közepéig széltében elterjedt jelenségnek, hogy egy időben, egyazon templomon használtak késő román kori és kora gótikus elemeket. A támpillérekkel tagolt, sokszögű szentélyzáródású templom pártázatos oromzatú nyugati kapuja többlépcsős bélletű, félkörívesen záródik, míg a befalazásból kibontott déli kapu, valamint a falkutatáskor előkerült román kori ablakok enyhén csúcsívesek. A falpillérekről induló téglabordás boltozat lenyomata, valamint egy ülőfülke, a sekrestye nyílása, egy szentségtartó fülke és néhány apró falképtöredék is előkerült a szentélyben. A középkor folyamán a hajó északi oldalához egy dongaboltozatos mellékteret is illesztettek, amely két, utólag a falba vágott árkáddal nyílt a templomhajóba és talán kápolnaként működött.

A középkori templomot a megerősödő gyülekezet 1785-ben tatarozta. Pusztuló fa harangtornya helyett 1831-ben építettek a nyugati homlokzat elé új tornyot. Az 1834. évi nagy földrengésben a templom jelentősen megrongálódott, a javításokat a patrónus gróf Teleki Lászlóné saját költségén végeztette el.

A 2013/14 évi helyreállítás nyomán  a szerkezeti megerősítés és új fedélszék kialakítása mellett a templom visszakapta középkori jegyeit, eredeti szépségében látható és látogatható. Harangtornyát kicsit távolabbra költöztették át a monumentális nyugati kapu elől.  Mivel istentiszteleteket itt már nem tartanak, templom- és helytörténeti kiállítás kapott benne helyet és lehetővé vált a hajó alatti, helyreállított két újkori kripta látogathatóvá tétele.