Középkori Templomok Útja


Csegöld, görög katolikus templom

A Szamos folyó közelében, a Szatmári-síkságon fekvő település első ismert említése az ugocsai főesperességhez tartozó egyházával kapcsolatos. A pápai tizedjegyzékek 1332-ben Ábrahám, 1334-ben pedig Tamás nevű plébánosát említik.  Ebben az időben Csegöldön tehát már kellett állnia templomnak. Magáról az épületről nem maradt fenn írásos dokumentum a középkorból, s az előbb református, majd az 1780-as években görög katolikussá lett egyháznak eredeti titulusát sem ismerjük.  A középkori épülettel kapcsolatban fennmaradtak azonban információk két, ma már nem látható évszámról. A XIX. század hatvanas éveinek tudósítása alapján a templom valamely részén olvasható volt egy felirat, amely szerint az épületet 1448-ban építették volna.  Egy befaragott, 1467-es évszámot pedig 1923-ban a szentély záradékfalának egyik téglájáról rajzoltak le. 

A keletelt középkori templomot egyrészt máig megőrződött részletei, másrészt XIX. és XX. század elejei dokumentumok alapján lehet több-kevesebb részletességgel rekonstruálni.  A nyolcszög öt oldalával záródó, egykor két boltszakaszos szentély keleti szakasza ma is áll, az 1897-ben elbontott nyugatiról pedig Schulcz Ferenc 1864-es felmérései tanúskodnak.  A szentély falai téglából épültek. Főként az ablakok alatti és feletti falfelületeken a téglák szabályosan váltakozva, egymás után hosszabb, illetve rövidebb oldalukkal jelennek meg a falban. A rövidebb oldalukkal látható téglák túlnyomó részének a vége – de csak ez –, sötétre van égetve, s jó néhány esetben kivehető még rajtuk egy sötétzöld, mázas bevonat maradványa is. A falfelületek jelentős, utóbb nem bolygatott részét így a téglák méretének és színének szabályos váltakozásából eredő, egyszerű mustra díszíti.  E felületkialakítás arra is utal, hogy a külsőt eredetileg valószínűleg nem vakolták. 

A szentély lábazatát ma vaskos betonkoszorú alkotja, középkori formájáról egy archív felvétel alapján alkothatunk fogalmat. Az épületrészt délről ábrázoló fotón a téglából rakott lábazatot visszaugratott téglasorokból álló, talán profilozott párkány zárja le.  Az újkori főpárkány előzményéről nem tudunk semmit, csupán feltételezhetjük, hogy ez is (idom)téglából volt kialakítva. A szentélysarkokat kívül kétosztatú támpillérek támasztják – az egykor az északi falat felező, ma már csak a sekrestyében látható déli párjához pedig utóbb hozzáépült a hajó keleti fala –, vízvetői – Schulcz egyik manuáléja alapján – rézsűsen elhelyezett téglákkal volt kialakítva.  A szentély középkori ablakkereteit a ma látható maradványok alapján szintén téglából falazták. Eredetileg a déli falon kettő, a délkeleti falszakaszon, a záradékban, és az északkeleti szakaszon egy-egy csúcsíves, rézsűs bélletű nyílás volt látható.  Az ablakokat 1864 után, legkésőbb az 1897-es átépítéskor beszűkítették. A középkori ablaknyílásoknak a jelenlegiek körül ma is jól kivehető a körvonaluk. A déli és a délkeleti szakasz ablakánál a csúcsíves záradék téglasora is fennmaradt, amit ugyanúgy vörös és sötét színű téglák váltakozásával raktak ki, ahogy azt a falfelületek jó részén is látni. Schulcznak a templom déli homlokzatát ábrázoló rajzával ellentétben, ahol vékony, résablakra emlékeztető nyílások jelennek meg, az ablakok méretei arra utalnak, hogy egykor valószínűleg kétosztatúak voltak és záradékukat mérművek tölthették ki (erről ld. alább, a hajó ablakainál).  Hogy a nyílások két oldalán, nagyjából a záradékvonal magasságában látható, háromszögű és kerek, téglából kirakott, illetve készült formák mi célt szolgáltak és mikor készítették őket, nem tudni.

A szentély belsejében megmaradt a középkori boltozat, pontosabban annak egy átalakított formája. A négy poligonális falsarokból ma egy-egy kétszer hornyolt profilú, a két keleti sarokban visszametszéssel indított borda válik ki a falból, az indítások előtt csücsköstalpú pajzsokkal. A sima felületű pajzsokat modern díszítőfestés borítja. A bordák egy-egy csomópont után érnek el a zárókőig, majd közvetlenül a diadalív keleti oldalának futnak neki, a záradékához közel. A zárókövet szintén csücsköstalpú pajzs díszíti, rajta leveles faágból előtűnő latinkereszt, újkori, festett ábrával. Schulcz két alaprajzából tudjuk, hogy a szentély nyugati szakaszában ez a boltozatforma folytatódott.  E szakasznak az 1897-es bontásakor a fennmaradt rész nyugati boltsüvegeit úgy igazították hozzá az akkor kialakított diadalívhez, hogy az ívnek nekifutó bordák utolsó szakaszán a bordaprofil nagy részét a süvegek már eltakarják. Nem kizárt azonban, hogy a középkori boltozat ennél nagyobb átalakításon is keresztülment már valamikor korábban. A boltozat egykori, ismert alaprajzi formája ugyanis meglehetősen szokatlannak tűnik a középkori megoldásokhoz képest.  A szerkezetbe néhány további bordaszakaszt betoldva megkapjuk viszont annak a hálóboltozatnak a formáját, amely az egyik legelterjedtebb típus volt nem csak Közép-Európában, de a fennmaradt példák alapján a Magyar Királyság északkeleti vidékén, s azon belül Szatmárban is (utóbbi megyében ld. Jánk, római katolikus templom; Vámosoroszi, református templom).  Ha mind e feltevés igaz, a középkori boltozatnak nem csak egyes bordaszakaszait távolították el, illetve faragták le – talán az épület valamiféle sérülése következtében –, de részben boltsüvegeit is át kellett építeni. A ma látható süvegek ugyanis egyértelműen a jelenlegi bordarendszerhez igazodnak. 

A szentély belsejében, a déli falon további középkori részletek is fennmaradtak: egy felül élszedett profilú, szegmensíves záródású ülőfülke, melynek a padkamagassága ma alig emelkedik a járószint fölé (utóbbinak tehát a középkorban jóval alacsonyabban kellett húzódnia); továbbá az ülőfülkétől keletre, egymás mellett egy nagyobb és egy kisebb, téglából kialakított, sátortetős lezárású fülke.

A mai, háromhajós hosszház teljes mértékben XIX–XX. századi építkezések eredménye. Az 1897-es átépítés során a szentély nyugati boltszakaszának és a sekrestyének az elbontásával kelet felé meghosszabbították a szentélynél egy-egy falvastagságnyival szélesebb hajót, s átalakították nyílásrendszerét is. 1929–1931 között pedig az északi és déli oldalához egy-egy karzatos mellékhajót építettek, egybenyitva a három teret.  A hajó középkori kialakításáról Schulcz rajzai adnak felvilágosítást.  Hogy a templom e részének falain a szentélyéhez hasonló, téglából rakott mintázat jelenhetett meg, arra nyugati homlokzatrajza utal, melyen a hajó, de a torony nyugati falán is részben jelezte ezt.  A középkori hajót kívül nem támasztották pillérek, ami arra utal, hogy belseje nem boltozattal, hanem síkmennyezettel volt lefedve. Ezt megerősítheti az is, hogy már 1864-ben sem láttak boltozatra utaló nyomokat.  Egyetlen pillérpár mégis tagolta a hajót, nyugati sarkain a középkorban szokatlan, kör alaprajzú, kétosztatú, és magas lábazattal ellátott támok álltak az 1930 körüli átalakításig.  Noha valamelyest hasonló szerkezet a közeli Beregszász (Берегове) XVI. század első negyedéből származó és a XIX. században romantikus stílusban átalakított templomának nyugati sarkain máig látható, a csegöldiek középkori eredete meglehetősen kérdéses.  A környéken ugyanis nem egy templomnál jelenik meg hasonló, a beregszásziénál Csegöldhöz formailag közelebb álló, egyértelműen XIX. századi kialakítás. 

A csegöldi hajót déli oldalán tagolták nyílások: középen egy egyszerű megformálású, szegmensíves lezárású kapu – ez valószínűleg már újkori forma –, két oldalán egy-egy csúcsíves, kétosztatú, mérműves ablakkal.  Schulcz a templom egy mérművét is lerajzolta, és egynek a részlete Rómer Flóris úti jegyzőkönyvében is megtalálható.  Hogy ez(ek) a hajó vagy a szentély ablakaiban volt(ak)-e látható(ak), egyikőjük sem jelölte. Schulcz déli homlokzatrajzának szinte résablakként ábrázolt szentélyablakai, továbbá az, hogy a hajóablakok záradékrészén a mérmű rajzán látható megoldásokkal összeegyeztethető formákat jelölt, inkább arra utal, hogy legalábbis nála a hajó egyik ablakának a mérművéről van szó. Mind az ő, mind Rómer mérműről készült rajza kétosztatú ablak részletét mutatja, a vállvonalnál az ablaknyílások félkörívesen záródnak, és Schulcznál ezek felett a két ívet összefogó, csúcsívként értelmezhető forma jelenik meg.  Rómer a rajz mellé a következőt is feljegyezte: Maßwerk az ablakokban téglából mindenhol. Ha az anyagmegjelölés itt a mérművekre, és nem esetleg az ablakbélletekre vonatkozik, az azt jelenti, hogy Csegöldön idomtéglákból készítették az ablakok rácsait.

A négyzetes nyugati toronynak – melynek mai megjelenése kevéssé utal középkori eredetére – Schulcz rajzai alapján az épülettel egykorúnak kell lennie. Falának téglamintázatáról már volt szó, nyugati, csúcsíves kapujának záradéka hasonló téglasorral – feltehetően mintásan – volt kirakva, mint a szentély középkori ablakai. Felette sátortetős lezárású résablak látható a rajzokon, ami a legfelső szinten megismétlődik.  A torony nyugati homlokzatán az első és a második emeletet téglából kirakott, a rajzok alapján egyértelműen nem értelmezhető, fogrovatszerű díszítősáv választotta el egymástól.  A torony nyugati sarkait támasztó, eredetileg valószínűleg kétosztatú pillérek középkori eredete aligha lehet kétséges, alsó részük erősen kiugró, inkább újkorinak tűnő bővítése 1864-ben már megvolt. A toronysisak középkori formája nem ismert. Schulcz homlokzatokat mutató manuáléján barokk sisak jelenik meg, de kiszerkesztett rajzán enyhén hasasodó, magas, nyolcszögű csúcs látható, négy sarkán egy-egy tornyocskával.  Cédulaanyagában Rómer is ez utóbbi formát írta le. Soraiból azonban kiérezhető – amire tulajdonképpen utal is –, hogy jegyzőkönyvével ellentétben, melybe a helyszínen a saját maga által látottakat jegyezte le, céduláján Schulcz szóban forgó rajzát szem előtt tartva írta le a templomot.  Schulcz-nál valószínűleg ugyanarról az eljárásról van szó, amely bécsi professzoránál, Friedrich Schmidtnél Vajdahunyaddal (Hunedoara) kapcsolatban jól ismert.  A feltehetően egy Rómerrel közös publikációhoz kiszerkesztett rajzba az építész egy általa ideálisnak tartott részletet toldott be, akár rekonstrukciós javaslatot is megfogalmazva. 

A templom datálásánál a fent említett, mára eltűnt két évszám csak részben van segítségünkre. Az 1448-as feliratról nem tudjuk, hogy az épület melyik részére vonatkozott, és hogy új építkezésről, esetleg csak átalakítási munkálatokról tudósított-e. A másik évszám, amely nem feltétlenül a fallal együtt, hanem annál később is keletkezhetett – de amelynek a középkori eredete formai alapon aligha vitatható  –, arra bizonyság, hogy a ma látható szentélynek legkésőbb 1467 körül valamilyen formában már állnia kellett. A templom építészeti megoldásai ennél valamelyest konkrétabb felvilágosítással is szolgálnak a datálást illetően. Poligonális záródása nyilvánvalóvá teszi, hogy a szentély a XIII–XIV. század fordulójánál korábban nemigen épülhetett. A mázas téglákból mintásan rakott falazat többi, környékbeli példáját (Baktalórántháza, katolikus templom; Szamostatárfalva, református templom; Csenger, református templom) ugyan szintén nem tudjuk pontosan keltezni, de ezen emlékek alapján e technika megjelenése a XIII. század második felétől már elképzelhető, és a XIV. század második negyedében még kimutatható.  Noha teljes mértékben azt sem lehet kizárni, hogy a XV. vagy még a XVI. század elején is alkalmazták az eljárást, a régió jó néhány, késő gótikus templománál sehol nem találkozunk már ezzel a megoldással.  A szentély datálásának kérdésében Csegöldön a csúcsíves ablakok játszhatnak még szerepet. Mérmű felhasználását is sejtető nagyságuk ugyanis későbbi időre utal, mint a csengeriek még román korhoz köthető formája és mérete. Mindezek alapján a szentély keletkezését, legalábbis körítőfaláét a XIV. század középső harmadára – második felére tehetjük, teljességgel még azt sem kizárva, hogy a tizedjegyzékekben közvetetten említett épületről van szó. E datálás még akkor is valószínű, ha a szentély egyéb részletei egyértelműen későbbi időszakra utalnak. 

E részletek a boltozatra és annak elemeire korlátozódnak. A kétszer hornyolt bordatípus a XV. század vége felé, a XVI. század elején vált általánossá a falusi templomoknál. Nagyjából szintén ebben az időszakban terjedt el a boltozat csupán feltételezett alaprajzi formája, annak ellenére, hogy első ismert hazai példája az 1430-as években már megépült.  A már korábban felépült csegöldi szentélyben e formáknak a megjelenésével tehát leginkább az 1500 előtti és utáni néhány évtizedben számolhatunk.
A hajó és a torony középkori állapotának datálásához még ennyi fogódzónk sincs. Előbbi mérműves ablakai a XIV. századra vagy annál későbbre utalnak, utóbbinál a fogrovat-dísz és a sátortetős résablakok román kori formák, melyeket azonban valameddig még a XIV. században is használtak a környéken. 

A templom egyes fázisainak építtetőit illetően közvetlen adatokkal nem rendelkezünk. A település többé-kevésbé ismert tulajdonviszonyai alapján így csak indirekt feltevéseket lehet megfogalmazni. A fennmaradt források szerint a középkorban a falut egyéb kisebb birtokosok mellett a Drágfiak folyamatosan bírták, akik a XVI. századra már egyedüli tulajdonosai voltak.  Az építkezéseket így legvalószínűbben még hozzájuk lehet kötni, noha valamilyen szintű részvétel a többi birtokos esetében sem zárható ki.