Középkori Templomok Útja


Sonkádi református templom

A sonkádi református templom a középkori Szatmár vármegye egyik jelentősebb családjának, a Csaholyi családnak kegyúri temploma volt, amely a 15. században, nem sokkal a reformáció elterjedése előtt épült. A Csaholyiak reformált vallásra való áttérésük után változatták meg a templom belsejét, amely aztán a 18. században esett át jelentős átalakításon. Ennek legfőbb oka az 1717-es tatár betörés volt. Ekkor ugyanis a tatárok nemcsak a lakosságot, hanem magát a falut sem kímélték. A településsel együtt gyújtották fel a templomot is, amelynek ekkor semmisült meg tetőszerkezete és a szentély gótikus boltozata. A templom helyreállítása viszonylag későn, az 1750-es években kezdődött, amelynek egyik fénypontja az 1766-ban festett, kazettás mennyezet és karzat elkészítése volt. A szószék 1773-ra készült el, a korábbi karzat elemeinek felhasználásával, 1795-ben készítették a ma is meglévő, L alaprajzú karzatot. A nyugati torony építésére a XIX. század elején került sor. A déli bejárat előtt fából készült, nyitott előcsarnok védi a mívesen kiképzett, kőkeretes, gótikus kapuzatot.

A XV. században épült sonkádi református templom néhány éve közelebb állt a teljes pusztuláshoz, mint bármikor az évszázadok során. Ekkorra a templom már olyan rossz állapotban volt, hogy istentiszteletek megtartására sem volt alkalmas. Az 1990-es évek közepén induló munkák során kiderült, hogy falak felületei és a lyukas mennyezet valódi kincseket rejtenek. Váratlanul, a nádvakolat alól előkerült, kékre átfestett, az 1766-ból származó töredékes famennyezetnek a restaurálás nyomán felragyogott gazdag ornamentikája és változatos festése. A töredékes mennyezet néhány kazettáján a festést nem lehetett hitelesen rekonstruálni, ezeken az elemeken csak az alapszín és a keretezés pótlására került sor. A restaurálás nyomán ma hasonlóan gazdag színekben pompázik a szószék, az életfa motívumokat ábrázoló karzatok és a padok. A falakon is nagyon szép, különböző korból származó falfestések váltak láthatóvá. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal által helyreállított gótikus épület foglalatában megjelenő képzőművészeti alkotások restaurálásának is köszönhetően, a bravúros és rendkívül látványos helyreállításért a sonkádi református templom 1998-ban Europa Nostra-díjban részesült. Azóta virágok templomaként emlegetik a középkori templomot.

A reformátusok templomai egyszerűnek, dísztelennek tűnnek a képekben, szobrokban gazdag katolikus vagy ortodox templomokhoz képest. A reformátusok ugyanis visszatértek Mózes törvényéhez, és elutasították a festett, faragott képek használatát, mert bálványimádásnak tekintették. Ezért következetesen megtisztították templomaikat a régi képektől Kálvin János (1509-1564) tanítása alapján, aki szerint Istent nem lehet képekben megragadni, ugyanis láthatatlan. Ha a szentek képei nem is kaphattak helyet a református templomokban, a gyülekezet házának, a közösségi élet legfontosabb terének felékesítéséről ők sem mondtak le. Szép példája ennek Sonkád temploma, melynek minden szegletét színesen kifestették, és minden berendezését ékesen faragták.

Igen, kívül is festettek voltak a templomok! Erre éppen Sonkád az egyik legjobb példa, ahol valamennyi megmaradt a külső festésből is. Sonkádon a diadalív körüli festés például faragott kváderköveket imitál – jellegzetesen középkori szokás volt ez a díszítésmód. Az ablakfülkéket körülölelő indás-leveles ornamentika formavilága már a Magyarország egészére jellemző „virágos reneszánsz” hatását mutatja. A legszebb ezek közül Csaroda, Lónya, Túrricse és Ófehértó vörös-szürke, szívekből kihajtó, egyszerű, de mai ízlésünknek is dekoratív levélornamentikája. Ezek azonban nemcsak önmagukért való dekorációk lehetnek, hanem jelentéssel bíró szimbólumok is! Ilyen az egyik szentély ablakrézsűjében kanyargó szőlő, ami Jézus Krisztus példabeszédeinek gyakori motívuma, de utal az utolsó vacsora borára is.

A falakra festett növényi ornamentika a famennyezeteken folytatódik. Ezek – mint nyelvünk is mutatja – mindig az égboltot jelképezik. Ezért gyakran az égitestek jelennek meg rajtuk, máshol bibliai szimbólumokat találunk , de leggyakrabban  kizárólag növényi motívumok díszítik a kazettákat. Szimbolikus jelentése van ennek is: a paradicsomkertre emlékeztetve borulnak a gyülekezet fölé. Az igényes festőasztalosok számára követelmény volt, hogy minden kazettát a többitől különböző virágozással fessenek.

A köztudatban a festett famennyezeteket a református templomok sajátosságaiként tartják számon. Ez annyiban igaz, hogy a máig fennmaradt famennyezetek szinte kizárólag református templomokban vannak. Nem jelenti azonban ez azt, hogy nem voltak ilyenek a katolikusoknál is. A törökök kiűzése után a templomok újjáépítésekor a beomlott boltozatokat általában nem építették vissza, helyettük egyszerűbb famennyezeteket készítettek, amiket viszont festéssel díszítettek – protestánsok és katolikusok egyaránt. A 18. század folyamán aztán a katolikusok templomait rendre újjáépítették, a kicsiny középkori egyházak helyén nagy, barokk templomokat emeltek, boltozatokkal, a boltozatokon freskókkal. Mivel a protestáns gyülekezetek mindig sokkal szegényebbek voltak, megőrizték régi templomaikat. Nem is annyira a szegénységnek, hanem sokkal inkább a régiek iránti tiszteletüknek és a gondosságuknak köszönhetjük, hogy a festett famennyezetek máig fennmaradtak. A festett famennyezetek egyik legszebbike Sonkádon látható.