A PHP Error was encountered

Severity: Notice

Message: Only variable references should be returned by reference

Filename: core/Common.php

Line Number: 257

 Középkori Templomok Útja

Szent László hagyatéka

A Vidék Kincse Egyesület szervezésében és az SZSZBMFÜ Nonprofit Kft. együttműködésével kiállítás nyílt Szabolcs községben a Szabolcsi Református Látogatóközpontban  „Szent László hagyatéka határon innen és túl” címmel.

 

A kiállítás annak a projektnek a része, amely  egy – Szent László hagyományait őrző – fesztiválsorozatra épül, melyet a szlovákiai debrődi “Az Egyesület a kultúra terjesztéséért és a hagyományok felelevenítéséért” nevű szervezettel karöltve valósít meg a Vidék Kincse Egyesület. Mindkét szervezet kiemelt célja a múlt értékeinek ápolása, az ősök hagyatékainak megismertetése a jövő nemzedékével.  A fesztiválsorozat részeként rendezett kiállítás június 25-én nyílt Szabolcson, a Szabolcsi Református Látogatóközpontban, ahol az Ügynökség ügyvezetője, dr. Kondra Laura bemutatta a Középkori templomok útja programot, beszélt arról a misszióról, amelyet a templomút tölt be,  hiszen határon inneni és túli egyházi és kulturális örökségünk megmutatása – mint mondta - fontos feladatunk. A templomi látogatóbarát fejlesztésekkel pedig a fiatalokhoz is közelebb kerülhetünk; a modern eszközök segítségével ugyanis látványos és információban gazdag anyag mutatható meg művészettörténeti, építészeti, vallási és kulturális szempontból egyaránt. Szólt ennek gyakorlati megvalósulásáról is, hiszen idén már két túrán – legutóbb éppen a Szent László örökségtúrán volt alkalom erre. A több napos kerékpártúrák során az egész Felső-Tisza-vidék öröksége feltárul, a kultúra és sport szerelmeseinek kiváló lehetőség ez egy időutazásra.
„Szent László hagyatéka határon innen és túl” című kiállítás a nyár folyamán látható a Szabolcsi Református Látogatóközpontban.

2016-06-28 11:28:09