A PHP Error was encountered

Severity: Notice

Message: Only variable references should be returned by reference

Filename: core/Common.php

Line Number: 257

 Középkori Templomok Útja

Utazás kiállítás

Véget ért a 38. Utazás 2015 nemzetközi idegenforgalmi szakkiállítás vasárnap a Budapesti Vásárközpontban. Az ország legnagyobb turisztikai seregszemléjén február 26. és március 1. között 20 ezer négyzetméteren 258 kiállító több ezer ajánlatából válogathattak a látogatók – közöttük a szabolcs-szatmár-bereg megyei örökségtúrák közül is.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye – Tündérmező idén is jelen volt az Utazás 2015 kiállításon. A Középkori Templomok Útja több éves munkája eredményeképpen mostanra felkészültünk arra, hogy fogadjuk is azokat, akik érdeklődnek a templomút egyes állomásai iránt. Fontosnak tartjuk, hogy azok mellett a régóta ismertebb és keresettebb szabolcsi, szatmári, beregi települések, templomok látogatottsága mellett erősítsük a többi örökség iránti figyelmet is.  Erre un. tematikus örökségtúra csomagokat állítottunk össze. A Reformáció útja örökségtúrát a pünkösdi és az augusztus 20-i hétvégére, a Szent László örökségtúrát a júniusi Szent László ünnep és a szeptemberi örökség-napjához kapcsolódóan hirdettük meg, melyet az utazás kiállításon kerékpáros túrázók figyelmébe ajánlottuk. Az érdeklődők szívesen fogadták túra-csomagjainkat, szinte mindannyian hiánypótlónak nevezték az általunk kínált több napos, kerékpáros nyílt, szervezett túra-lehetőséget.


Sor került az utazás kiállítás alkalmával a „Meséld el te” pályázatunk nyertesének köszöntésére és díjazására is. A budapesti Szőnyi István művészettörténész, esztéta nemcsak a kért útikönyvet írta és fotózta, hanem – mint fogalmazott: a templomút további népszerűsítésében is tevékenyen részt kíván venni.

2015-03-11 11:57:35