Műhelytalálkozó Kolozsváron

Az erdélyi Mezőség kulturális örökségének kutatása és népszerűsítése volt a témája annak a szombati műhelytalálkozónak, amelyre meghívást kapott az SZSZBMFÜ Nonprofit Kft., más  hazai és erdélyi szervezetek, egyházak képviselői mellett.

A szervező Möller István Alapítvány kutatásai az erdélyi Mezőség középkori szakrális épített örökségével foglalkoznak. Céljuk, hogy segítsék a veszélyeztetett és pusztuló műemlékek megismerését, dokumentálását és lehetőség szerint fennmaradását. Az elmúlt évben végzett munkát összefoglaló  műhelytalálkozón elsősorban a Mezőség középkori emlékeiről esett szó, melyhez részben örökségturisztikai szempontból szorosan kapcsolódik a Középkori templomok útja  program. Munkatársunk tehát nemcsak a tematikus útról, hanem annak működését segítő örökségturisztikai hálózat kialakításáról is tájékoztatta az érdeklődőket.

 A műhelytalálkozó legfontosabb célja az volt, hogy a magyarországi és az erdélyi szakemberek megismerjék egymás munkáját, eredményeit a hatékony együttműködés érdekében.

2017-02-28 08:17:44